Skip to main content

Magyar Költészet Napja

 
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike - Díner Tamás felvétele
(Forrás: wikipedia.hu) 
 

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria - hagyományaihoz híven, a Magyar Költészet Napja alkalmából - Fodor Ákos évfordulójára illusztrációs pályázatot hirdet a középiskolás korosztály számára. 
 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Axióma

 

A pályázat témája: a pályázóknak a 80 éve született, 10 éve elhunyt Fodor Ákos költő, műfordító haikuinak üzenetét kell ábrázolniuk a képzőművészet eszközeivel. Kitüntetett érdeklődéssel fogadjuk azokat az illusztrációkat, ahol a pályázók elvonatkoztatnak a választott haiku képeinek megjelenítésétől, és komplexen, az egész vers üzenetét adják át. De természetesen, a költeményekben megjelenő képi elemek illusztrálásával is lehet pályamunkát készíteni. A pályázati kiírás és az ajánlott irodalom megtalálható a múzeum honlapján (www.hamzamuzeum.hu), valamint facebook-oldalán (www.facebook.com/hamzamuzeum).

A pályázat kiírásával és a legjobbnak ítélt pályamunkákból válogatott leendő kiállítással szándékunk az, hogy olvasásra, szövegelemzésre, az írott szó képi megfogalmazására, az emberi érzelmek értelmezésére és megjelenítésére ösztönözzük a fiatalokat. Szeretnénk, ha a pályázók kísérletet tennének az irodalom és a képzőművészet elméleti és gyakorlati összekapcsolására.
A beérkezett pályaművekből a Magyar Költészet Napja tiszteletére rendezünk majd tárlatot, hogy a térség középiskolás korosztálya bemutathassa rajzi tudását, alkotó fantáziáját, a képzőművészethez és a költészethez fűződő viszonyát.

Személyenként maximum négy alkotás nyújtható be. Saját és iskolájuk nevét, életkorukat, elérhetőségüket, valamint az alkotás címét, grafika, festmény esetén a papír, karton, vászon hátoldalán, szobrok, kisplasztikák stb. esetében pedig a talapzattal érintkező oldalon jól láthatóan tüntessék fel.

Technika: szabadon választható

Méret: egyénileg választható, maximum 50x70 cm. Az ennél kisebb méretű munkák 30×40 vagy 50×70 cm-es paszpartuval legyenek ellátva!

Díjazás: A pályaműveket szakmai zsűri értékeli. A díjazottak értékes könyvjutalomban, oklevélben részesülnek, valamint ajándékcsomagot és múzeumi belépőket nyernek.
FONTOS! A pályázati kiírás követelményeinek nem megfelelő műveket a zsűri nem minősíti, így azok kiállítva sem lesznek.

Beadási határidő: : 2025. március 31. (hétfő)

A pályázatokat a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria címére juttassák el személyesen vagy postai úton (5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. Tel.: 57-503-260).

A beérkezett és a zsűri által kiválasztott művekből várhatóan 2025. április 11-én (pénteken) 15 órakor nyílik kiállítás a Hamza Gyűjtemény és Jász Galériában. Eredményhirdetésre, illetve a pályadíjak kiosztására ugyanekkor kerül sor. A tárlat várhatóan 2025. május közepéig lesz megtekinthető.

Az esetleges változásokról a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria honlapján (www.hamzamuzeum.hu) illetve facebook oldalán (www.facebook.com/hamzamuzeum) értesítjük az érintetteket.

* * *

Ajánlott olvasnivaló:
citatum.hu 
facebook
Fodor Ákos blog


 

AlkotóTábor az "erdőn túl"

Kedves Érdeklődők!

Az előző évekhez hasonlóan, 2025-ben is megtartjuk a nyári táborainkat, így múzeumunk is várja az alkotni vágyó fiatalokat az alábbiak szerint.  

Időpontjaink 

A Hamza Gyűjtemény és Jász Galériában (5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7.)
(Érdeklődni, jelentkezni: 57/503-260 vagy 30/213-6911)

2025. június 30-július 4. - 20 szabad hely 
2025. július 21-25. - 20 szabad hely
2025. augusztus 11-15 - 19 szabad hely
2025. augusztus 25-29. - 20 szabad hely

A táborokba az általános iskolás korosztályt várjuk. A napi program 8-16 óráig tart, a helyszín a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria épülete (5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7.)

Egy hét díja: 45.000,- Ft/fő. (Testvérkedvezmény 5.000,- Ft) A tábor díjában az anyag- és eszközköltségek, valamint háromszori étkezés biztosított.

A befizetésnél nem kérünk előleget, egy összegben, lehetőség szerint a tábor előtti héten kérjük befizetni, vagy elutalni a díjat. (Az utaláshoz információk letölthetők itt.) Azon a héten adjuk a kötelezően kitöltendő nyilatkozatokat, amit hétfőn reggel kérünk vissza, a tábor kezdetén. 
A nyilatkozatok letölthetők az alábbi linkeken is:
szülői nyilatkozat táborozáshoz: hazamehet és fotó
szülői nyilatkozat táborozáshoz: egészséges

Jelentkezés és további információ kérhető az alábbi elérhetőségeinken: 30/213-69-11 és 57/503-260

Tervezett program

A hét témája: Tábor az "erdőn túl". Hamza D. Ákos anyai ágon erdélyi származású, rendszeresen látogatták az ottani rokonokat. Mivel édesapja a vasútnál dolgozott, így amikor Hódmezővásárhely után áthelyezték, Aradon és Nagyszebenben több évig élt a család.  Táborunk ezt az időszakot eleveníti fel, és rajta keresztül az erdélyi érdekességekbe is bepillantást nyerhetünk.

Részletes program:
HAMAROSAN! 

Bővebben …AlkotóTábor az "erdőn túl"